Bár már régóta nem foglalkozom ezzel a területtel, az egyik barátnőm mégis segítséget kért tőlem. A kisfia sajnos oxigényhiánnyal született. Szerencsére nagyon okos és intelligens kissrác, de az idegrendszerét nagyon megviselté a születése körüli nehéz körülmények, ezért mozgásfejlődése és az egyensúlyérzéke elmarad a kortársakétól.
Szerették volna, ha segítek a kisfiú fejlesztésében, hogy szebben tudjon járni, az iskolában ne csúfolhassák a féloldalas, kissé bizonytalan mozgása miatt.
Nehéz szívvel vállaltam a feladatot. Korábban azért adtam fel a gyerekek kezelését, mert megszakadt a szívem: a terápia sokszor lemondással és fájdalommal jár, nem mindegyik pici viseli jól ezeket. Aggódtam, hogy Tomika sem lesz mindig olyan vidám, mint amilyennek megsimertem. De annyira tündéri kisgyerek volt, hogy azt gondoltam, túl kell tekintenem a saját szempontjaimon és a sarkamra állni.
Sok-sok héten át keményen dolgoztunk a kisfiúval. Lábujjhegyen járás, egyensúlygyakorlatok, forgás, szédülés, mászás, biciklizés, erősítés… Ezek mind-mind szerepeltek a kemény programban. A hosszú hónapos gyakorlás végén viszont az eredmény egészen látványos volt. Tomika majdnem ugyanúgy mozgott és futott, mint a kortársai. A nyár elejére a kétkerekű bicikliről egyetlen perc alatt lekerült a pótkerék, ő pedig örömmel kacskaringózott az utcákon. Van még mit tanulni, de szerencsére már egészen ügyes és az önbizalma is megmaradt.
Az egyetlen, ami a terápiát akadályozta a szűkös anyagi források léte volt. A kisfiú szülei rengeteget költöttek Tamás fejlődésére, ráadásul a tavasszal tudtuk meg, hogy úton van egy kistestvér is – aki minden bizonnyal nagyon sokban fogja segíteni Tomika fejlődését, de a családi kasszából is újabb összeget emészt fel a felkészülés.
Tomikának nagyon jót tett volna, ha vízben, uszodában is fejleszteni tudjuk, de erre már csak nyáron, a szabadstrandon volt lehetőségünk. Ott pedig nem a legjobbak a körülmények. A kajakozás és a sok játék persze segítettek. De sokkal jobb lett volna, ha egy nyugodtam, kevésbé stimuláló környezetben is teljesíthetünk egy kicsit.
Szerettem volna a kisfiút meglepni valamivel az eddigi kemény munkáért – igazán megérdemelte volna a dicséretet. Így aztán kutakodni kezdtem, mit is tehetnél az ügy érdekében. Végül egy egészen váratlan helyen bukkantam rá a megoldásra.
https://balatonpro.hu/balatoni-vitorlazas-kapitannyal/
Régen, a főiskola alatt én is megszereztem a vízijártasságit és a vitorláshajó-vezetői igazolást, de a végén nem volt pénzem saját hajót vásárolni, így a hobbimat nem tudtam folytatni. Maradt a vágyakozás…
Amikor viszont az oldalt megláttam, már tudtam: ez kell Tomikának! Eltölthetünk egy napot a Balaton nyugodt vízivlágában, egy veszélyes, de azért számomra jól kiszámítható környezetben, ahol nem vagyok kiszolgáltatva én sem.
Korábbi hajósként nagyjából ismertem a terepet, így tudtam, mire számítsak, hogyan mozdul majd a hajó, mikor kell a kicsire figyelni. Tomika pedig egy új, izgalmas környezetben tehette próbára a képességeit. Nem is kell ennél több!
A céggel, akitől a hajót béreltük, hamar sikerült egyeztetni, a kapitányunk pedig egy végtelen türelmes, jó humorú ember volt, aki mindent megtett azért, hogy jól érezzük magunkat. A nap végére igazi csapatként dolgoztunk együtt mi négyen: én, a párom, Tomika és a ő, a hajóvezető.
A hajóbérlés sokat változott fiatalabb korom óta. Ma már rövidebb távra is lehet vitorlást kölcsönözni: régen a minimális időtartam egy-két hét volt. A cég, akivel tárgyaltunk, akár olyan lehetőséget is tud biztosítani, hogy a nappalt az egyik, az éjszakát pedig egy másik vitorláson töltsük, szerintem ez sokkal jobb, mint ha az egész nyaralás idejére le kellen kötni magunkat.
Bevallom, még azon is elgondolkodtam, hogy ezentúl minden évben eltöltök egy-két napot a Balatonnál – ennyi a nagy hajtás után simán belefér. Nekem is jár a pihenés és a kikapcsolódás, de egy saját vitorlást sosem tudnék gazdaságosan fenntartani. Szerencsére a Tomikával töltött délutánon a páromat is sikerül a víz szeretetével megfertőzni, úgyhogy most ő is támogatja a vitorlázós ötletet.