mannolA múltkor óriási felismerésre jutottam az autókkal, vagyis a jófajta motorolajjal és az autókkal kapcsolatban. A párhuzam jutott eszembe a megfelelően mozgó emberek és a megfelelően működő autók között. Szerintem azért, mert anyukámmal nemrég elkezdtünk gyógytornára járni. Igazából gerincjóga a foglalkozás neve, de nagyon jót tesz a mozgásszerveinknek, mivel alapvetően mindketten ülőmunkát végzünk.

Anyukám, ahogyan közeledik az 50-hez, úgy kezd egyre érzékenyebbé válni a szervezete. Egy ideje például oda kell figyelnie az ízületeire is, mert a megfelelő zselés folyadékmennyiség hiányában kopásnak indultak. Most néha bekeni a hajlatait zselatinnal, mert azt mondják, ez az anyag képes a bőrön át is beszívódni. Emellett persze szedi a porcerősítő tablettákat is, szerencsére úgy tűnik, időben kezdett neki, mert az állapota egyre javul.

Múlt héten kellett motorolajat cserélni az autónkban, akkor jutott eszembe, hogy a Mannol kenése ugyanaz az autónk motorjának, mint anyukámnak a zselatin, meg a porcerősítők: növeli a szerkezet élettartamát.

Mikor elmeséltem Gyurinak, a férjemnek, kitört belőle a nevetés, azt mondta, szerinte ezt ne mondjam anyunak, mert az autónk kocsi években finoman szólva is matuzsálem, anya biztosan nem örülne, ha ahhoz hasonlítanám.

Végül is igazat adtam Gyurinak, csak ketten vigyorogtunk a dolgon, egyébként a kedves férjem konstatálta, hogy ezzel a felismeréssel nyert számomra értelmet az olajcsere az autóban, eddig semmit sem tudtam róla.

Csak azt, hogy évek óta Mannolt használunk, Gyuri erre esküszik, azt mondja, nincs jobb motorolaj, mint a Mannol. Egy ideje már az interneten keresztül rendeljünk, mert gondolom kiderült az eddigiekből, hogy Gyuri szereti bütykölni az autókat, és az olyan alapműveleteket, mint az olajcsere, vagy egy két beállítás, ő maga is meg tud oldani. Szerintem nagyon szexi, amikor szereli az autót, a kis olajfoltos kantáros nadrágjában. Néha átjön néhány haverja, akik nézik, vagy, ha az egyikük autóját kell megcsinálni, akkor segítenek kicsit, ahol tudnak.

Gyuri mindenkinek elmondja, hogy Mannolt kéne használnia, mert, hogy az a legjobb motorolaj. Komolyan, néha azt hiszem, hogy titokban nekik dolgozik, mert tart otthon kisebb kiszerelésben motorolajat, hogy az érdeklődőknek odaadhassa, próbálják ki. Kár, hogy, amikor rákérdeztem, akkor letagadta, hogy a cégnek dolgozik, tehát ezt a nagy promót vagy ingyen csinálja, vagy nem vallja be, hogy pénzt keres vele.

Mivel elég jó a kapcsolatunk, és nem szoktunk a pénzen veszekedni, azt hiszem, hogy inkább az előbbi lesz a nyerővariáció, ami viszont egy kicsit szánni való.

Mindegy, anyu mindig azt mondja, hogy ez legyen a legkárosabb szenvedélye… Nem dohányzik, nem iszik, nem szerencsejátékozik, csak a Mannol megszállottja, azért ez így elviselhető, nem? Anyu ilyesmiket szokott mondani. Aztán, mivel ő is be lett szervezve már elég régen, elkezdi mondogatni, hogy tényleg milyen jó ez a motorolaj.

Szóval nem is szoktam Gyurit piszkálni ezzel a szokásával, de néha azért magamban egy kicsit dühöngök rajta, ennyi talán belefér…

Szólok is neki, mert nemsokára fog rendelni egy újabb adag Mannolt, és anyu kérte, hogy vele is számoljon, a következő hétvégén pedig át is hozza az autót, hogy Gyuri kicserélje az olajat. Mondtam neki, hogy akkor ebédeljen nálunk, csak ne felejtse el hozni a porcerősítő tablettáit. Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy most az autó is megkapja a maga porcerősítőjét, Mannol formájában.

Azon gondolkodtam, hogy míg Gyuri cseréli az olajat, most, hogy anyu könnyebben mozog, megmutatom neki a pár kilométerre lévő parkot, még sosem volt velünk ott, mi is csak nemrég fedeztük föl. Azóta pedig szinte mindig fájt valamije, amikor átjött látogatóba.

Most itt a nagy alkalom. Gyuri úgysem szereti, ha beleszólnak a munkájába, és anyu sosem bírja ki fontoskodás nélkül…

Gondoltam, kivisszük a kutyát, meg némi száraz kenyeret, mert a parkban van egy tó, és a kacsákat, hattyúkat szoktuk etetni kutyasétáltatás közben.

Szerencsére anyunak tetszett az ötlet.

Szóval így telik majd a jövő hétvégénk, olajcserével Gyurinak, nekünk lányoknak meg egy kis kirándulással.