Van az úgy, hogy céget kell alapítanunk – hogyan fogjunk hozzá?

A gyógyászat különösen olyan terület, ahol a dolgoknak ellenőrizett keretek között, megfelelő minősítéssel kell történnie. De mit tegyünk, ha a cégalapítás számunkra katyvasz, vagy egyszerűen félünk attól, hogy nem tudunk működtetni egyet, pedig a tevékenységünk megkívánja?

Mindenre van megoldás, ha a profi segítség a vágyott dolog a számunkra, ilyesmiben. Találni egy jó könyvelőt, vagy jogászt még az ismertebb megoldások közé tartozik, de az előző bekezdésben hagyott linken, vagy a címsorba ezt beírva: szekhelyszolgaltatas24.hu/cegalapitas-nehany-lepesben, láthatjuk, hogy akad, aki már az addig elvezető úton is segíteni tud, sőt a megalapítás után, a továbbiakban is.

A cégalapítás gyerekjáték, ha követjük az utasításaikat, majd felvesszük velük a kapcsolatot. Nagyon kedvezményes tarifákkal intézik a dolgainkat, és székhelyszolgáltatással is foglalkoznak, innen a nevük: szekhelyszolgaltatas24.hu.

Ha nem az előbbieket, hanem az iménti címet keressük fel először (ami a cégalapításnak egy szeletére, a megfelelő székhely megtalálására összpontosít) láthatjuk, hogy olyan lehetőségeket is megnyitnak előttünk, amikkel nem is tudtuk minden bizonnyal, hogy számolhatunk. Gyakorlatlan cégvezetőként, biztos, hogy nem, legalábbis.

Ezekről ejtenék néhány szót… Újlengyeli székhelycímmel nem csak cégnévkihelyezést kapunk egy cégtáblán, hanem átveszik, majd szkennelik a leveleinket, továbbítják e-mailben nekünk, de továbbítják minden hónap elején a válaszainkat is. Magyarul intézik a postázást, oda-vissza. Tűrik helyettünk az esetleges kényszerintézkedéseket, és havonta egyszer tárgyalót biztosítanak, a személyes tárgyalásokhoz, hatóságokkal mondjuk.

Ez a cég, mely oly’ sok minden másban is segíthet nekünk tehát, 11 év tapasztalattal rendelkezik, amit eleinte budapesti székhelyszolgáltatással szereztek, majd az IPA-mentesség miatt vannak jelen már Újlengyelben is. Érdemes tényleg velük működni együtt, mert sok teher lekerül így a vállunkról!